Rengeteg családi válság és válás történik azért, mert a származási családból hozott emlékképek poszttraumás stressz zavar, vagy más néven válást okozó érzelmi vírus (VOÉV) képében újra aktivizálódnak. Fontos, hogy megértsük, hogy a feszültséggel teli helyzeteket az akarva-akaratlan megtörtént rossz példa okozta, és nem maga a példát szolgáltató személy a felelős. Jelenlegi családunkat érintő döntéseinket nem hozhatjuk meg egy múltbeli esemény alapján, amit a rossz családi minta jelent, hanem a mindenkori párkapcsolatunkat és egyéni kötelezettségeinket is figyelembe véve kell cselekednünk. Az alábbi cikk a zavart okozó emlékképek összeillesztését és semlegesítését mutatja be.

„A múlt egy szennyes folyó, amely alattunk hömpölyög, mi pedig egy hídon fogjuk a páciens kezét. Azt mondjuk neki: nézz le, ez a folyó a múltad, de a hídon, a jelenben már biztonságban vagy” – vallják az EMDR-terapeuták.

Negyed órája nézem a velem szemben ülő hölgy mutatóujját, ahogyan ide-oda cikázik a szemem előtt. Kezdek fáradni, de az ujj becsületesen suhan jobbra-balra. Néhány perc múlva megáll. „Mi történik most?” – kérdezi a nő mosolyogva. „Kocsival hajtok át a hídon – felelem. – Káromkodom, a szívem zakatol.” Azt mondja, jó, menjük erre tovább. Folytatjuk. A pszichológus ujja elmosódik, szememmel gépiesen követem. Újabb szünet. Most azt mondom, megérkeztem, látom a terem sárga fényeit, majd a lesajnáló tekintetekről és a szégyenről mesélek. Rájövök, ezt korábban már átéltem, amikor elkéstem egy versenyről. Részletesen fel kell idéznem ezt az esetet, ami nagyon kínosan érintett. Alapos, addig végezzük a gyakorlatot, ameddig tökéletes közönnyel nem szemlélem az egy órája még kellemetlen emléket. Az elmúlt tíz évben elhessegettem magamtól annak a reggelnek a gondolatát, amikor elaludtam, és lemaradtam egy sakkversenyről. Most viszont az unalomig pörgetem a fejemben újra és újra.

A háború véget ért
Az Eye Movement Desensitization and Reprocessing (EMDR) terápia röviden szemmozgásokkal történő elérzéktelenítést és újrafeldolgozást takar. A terapeuta megkéri a pácienst, hogy idézze fel a traumatikus eseményt, közben kétoldali ingerekkel stimulálja az idegrendszerét. Azaz, ide-oda mozgatja az ujját, amit az alany a szemével követ. Ezzel felváltva kap ingert a két agyfélteke, egyszerre aktiválódik a memóriahálózat és a feldolgozórendszer. Egy-egy ingerlési sorozat után megbeszélik a felszínre került érzeteket. Ezt addig ismétlik, ameddig a visszaemlékezés már nem jelent megterhelést.

Az EMDR-t Magyarországra a Belgiumban élő dr. Havelka Judit hozta, és már tanul az első magyar terapeutanemzedék. Az EMDR-t csak második pszichoterápiás módszerként lehet elsajátítani. A kezelés közben olyan mértékű feszültséget is átélhet a páciens, amit egyedül nem képes elviselni, hiszen a terapeuta pont azokat az emlékeket próbálja előcsalogatni, amelyeket az illető el akar temetni. A szakember szerint olyan, mintha egy aknamezőn lépegetnénk. Az ártalmatlan ingerekre bármelyik pillanatban felrobbanhat egy múltbéli akna.

A módszer felfedezője, az amerikai dr. Francine Shapiro gondterhelten sétálgatott egy parkban 1989-ben, amikor arra figyelt fel, hogy megnyugtatja, ha szemével követi a falevelek mozgását. A szakember több év kutatás után dolgozta ki a kezelést. Vietnami veteránokon kísérletezett, és a látványos sikerek őt is megdöbbentették. Máig emlegetik azt a katonát, aki a harmadik ülés után könnyeit törölgetve kijelentette: „Ma a háború számomra véget ért.”

Shapiro ír egy nyolcvanéves nőről is, akit a második világháborúban megerőszakoltak, és elvesztette a szüleit. Hét évtizeddel később férje egyszer hangosra vette a tévét, ettől a nőben feltörtek az emlékek, és rémálmok kezdték gyötörni. Az EMDR terápia azonban segített neki megemészteni az ősrégi traumákat, és végre szabadnak érezte magát. Azt mondta, a múlt végre valóban múlt lett.

Struccpolitika
Ha a megrázó eseményeket nem tudjuk feldolgozni, az emlékképek váratlanul ránk törhetnek. Gyakori panasz ilyenkor az alvászavar, az ijedősség vagy az ingerlékenység. Ez a „poszttraumás stressz zavar” (PTSD). Traumatikus élmény például egy baleset vagy egy támadás, de azzá válhat szinte bármi, amikor a halál vagy súlyos sérülés veszélye áll fenn. Természetesen a lelki bántalmazás szintén súlyos sebeket üthet. „Édesapa olyan dühös volt, azt hittem, felrobban. Arca eltorzult ahogy azt kiabálta: »Szórakozik velem a kisasszony? Azt hiszi, hülyének nézhet? Na gyerünk, válaszolj! Az istenit, nyisd ki már a szád!« Szerettem volna megszólalni, de nem tudtam. Azt gondoltam, mindjárt elnyel a föld” – érzékelteti egy idézettel dr. Havelka Judit, hogy a hétköznapokban is kerülhetünk olyan szituációba, amikor veszélyérzetünk támad. Ő azt a csapást, amely a gyerek kiszolgáltatottságából ered, „kis t-s”, a tényleges életveszélyt pedig „nagy t-s traumának” nevezi. „Ha egy kétszer akkora felnőtt azt mondja, úgy váglak pofon, hogy kirepülsz az ablakon, azt a kisgyerek komoly fenyegetésként élheti meg. Az agya úgy védekezik, ahogy a katonáké, akiknek a halállal kell szembenézniük. Ezek a kis t-s traumák ugyanolyan diszfunkcionális hálózatokat hoznak létre, mint az igazi, nagy t-s traumák. Ha valami elviselhetetlen, annyira fájdalmas vagy félelmetes, akkor a gyerek egyszerűen lehasítja a tudatáról, nem éli meg. Úgy próbál tenni, mintha semmi nem történt volna – magyarázza a szakértő. – Felháborít, ha azt mondják, a gyerekek bármit elviselnek, megrázzák magukat. Valójában csak megtesznek mindent, hogy túléljék a borzalmakat. De hogy ennek mi az ára, azt látjuk a pszichiátrián.”

Káosz a könyvtárban
Normális esetben a feldarabolt emlékek később összekapcsolódnak. Ha ez elmarad, a „befagyott emlékképek” PTSD-hez vezetnek. A szakember a tünetet egy könyvtárszobához hasonlítja, ahol mindennek megvan a helye. A könyvtáros viszont nem meri kinyitni az ajtót, mert attól fél, ha bejönnek a negatív emlékek, óriási rendetlenséget okoznának. Amikor a terapeuta kétoldali ingerekkel, gyors szemmozgásokkal aktiválja a hálózatokat az agyban, a különböző területek egymással kapcsolatba léphetnek: a könyvtárajtó kinyílik, az információ bejut, és a helyére kerül. „Ez spontán megélés, egy aha-élmény. Az illető egyszer csak felismeri, hogy akkor a legjobb tudása szerint cselekedett, és többé nem kell újra elszenvednie a történteket, leszámolhat a tehetetlenséggel és a bűntudattal – mondja a pszichológus. – Egyik páciensem azzal keresett meg, hogy tömegben pánikrohamot kap. Eljutottunk odáig, hogy két és fél éves korában a strandon hagyták a szülei. A szikla árnyékában ült, félt, izzadt, és pisilnie kellett. Megkérdeztem tőle, mai fejjel mit tenne. Azt mondta, venne egy bambit, és kimenne a mosdóba. Tudatosítottam benne: felnőttként mások a lehetőségei. Már nincs veszélyben.”

Bővebben a témáról: www.emdr.hu

Forrás: Nők Lapja Psziché, 2014. július-augusztus