Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a művészet alkotása mélyrehatóan pozitív hatással lehet a mentális egészségünkre. Becslések szerint az Egyesült Államokban minden ötödik felnőtt tapasztal valamilyen mentális betegséget. Ez csak azokra vonatkozik, akik elismerik, vagy kezelést és hivatalos diagnózist kértek. Sajnos ezek a számok még magasabbak is lehetnek. Continue reading „A művészet létrehozása mélyreható hatást gyakorolhat mentális egészségedre”
A poszttraumás stressz zavar (posttraumatic stress disorder, PTSD) vagy poszttraumatikus stressz szindróma egyfajta védekezési mechanizmus, amely traumatikus események után lép fel. Korábbi kriminális, borzalmas, vagy egyéb okból traumatikus hatású eseményekhez kapcsolódó emlékképek nem kívánt, tudatban való ismételt megjelenése. Continue reading „A poszttraumás stressz zavar”
Figyeljük meg a poszttraumás stressz zavar (PTSD) megjelenésének jeleit a levélíró soraiban! Pl.: „A gyerekkorom pokol volt az apám miatt…” vagy „…azt várom, mikor fog a férjem ugyanúgy viselkedni, mint a gyűlölt apám.” A rossz családi mintát kijavíthatjuk, ha tudatosítjuk magunkban a jeleket a felbukkanásukkor, és nem hagyjuk, hogy ez az érzelmi vírus megmérgezze az új család életét. A jó családi mintát a honlapunk első menüpontjában is megtalálják. Íme a megjelent cikk.
Úgy tűnhet, a lelkünkön ejtett sebek begyógyulnak, de sajnos nem tűnnek el nyom nélkül – általában elfojtjuk őket, és egy idő után tünet formájában jelentkeznek.
A gyerekkorom pokol volt az apám miatt. Édesanyámat és minket, gyerekeket folyamatosan terrorizált. Tettleg is, szavakkal is. Teljesen tönkretette az önbizalmunkat, semmirekellőnek, lustának, ingyenélőnek nevezett bennünket. Mindig úgy gondoltam, hogy sosem fogok férjhez menni, mert úgysem kellek senkinek, meg azért sem, mert nem tudok senkiben sem bízni, rettegnék, hogy megismétlődhet, ami gyerekkoromban történt. Mindezek ellenére 24 éves koromban, két évvel ezelőtt mégis találtam valakit, aki el tudta feledtetni velem a múlt emlékeit. Őszintén egymásba szerettünk, ő nagyon jól tolerálja a kicsit labilis lelkiállapotomat. Nagyra értékelem a szeretetét, de múltkor egy álom kizökkentett a viszonylagos nyugalmamból. Álmomban a férjemet az apámmal azonosítottam. Nagyon furcsa volt, mert az apám jelent meg előttem, de a férjem szavait, gesztusait láttam, és mindezt a mi otthonunkban. Azóta ez az álom nem hagy nyugodni. Mindig azt várom, mikor fog a férjem ugyanúgy viselkedni, mint a gyűlölt apám. Eszter, e-mail
Leveléből úgy tűnik, hogy nem sikerült feldolgoznia az édesapja által okozott gyermekkori traumát. A sebek talán begyógyulnak, de sajnos nem múlnak el nyom nélkül – általában elfojtjuk őket, és egy idő után tünet formájában jelentkeznek. Ez a tünet lehet egy olyan szorongás, amelyről írt, de a panaszai ennél erősebbek is lehetnek, és ez negatívan hathat a jelenleg jól működő családi életére. Úgy vélem, a gyógyulásnak már egy hatalmas első lépése, hogy sikerült elfogadnia és viszonoznia a párja szeretetét. Azonban ezen a ponton érdemes lenne pszichológushoz fordulnia, hiszen a lélek fájdalmát, sebeit éppúgy nehéz egyedül meggyógyítani, mint a testi sebeket. A gyermekkori trauma feldolgozásához olyan terapeutát ajánlanék, aki feltáró módszerrel dolgozik, és aki segít feldolgozni a régi élményeket.
Forrás: Nők Lapja Egészség, 2014. március
Rengeteg családi válság és válás történik azért, mert a származási családból hozott emlékképek poszttraumás stressz zavar, vagy más néven válást okozó érzelmi vírus (VOÉV) képében újra aktivizálódnak. Fontos, hogy megértsük, hogy a feszültséggel teli helyzeteket az akarva-akaratlan megtörtént rossz példa okozta, és nem maga a példát szolgáltató személy a felelős. Jelenlegi családunkat érintő döntéseinket nem hozhatjuk meg egy múltbeli esemény alapján, amit a rossz családi minta jelent, hanem a mindenkori párkapcsolatunkat és egyéni kötelezettségeinket is figyelembe véve kell cselekednünk. Az alábbi cikk a zavart okozó emlékképek összeillesztését és semlegesítését mutatja be.
„A múlt egy szennyes folyó, amely alattunk hömpölyög, mi pedig egy hídon fogjuk a páciens kezét. Azt mondjuk neki: nézz le, ez a folyó a múltad, de a hídon, a jelenben már biztonságban vagy” – vallják az EMDR-terapeuták.
Negyed órája nézem a velem szemben ülő hölgy mutatóujját, ahogyan ide-oda cikázik a szemem előtt. Kezdek fáradni, de az ujj becsületesen suhan jobbra-balra. Néhány perc múlva megáll. „Mi történik most?” – kérdezi a nő mosolyogva. „Kocsival hajtok át a hídon – felelem. – Káromkodom, a szívem zakatol.” Azt mondja, jó, menjük erre tovább. Folytatjuk. A pszichológus ujja elmosódik, szememmel gépiesen követem. Újabb szünet. Most azt mondom, megérkeztem, látom a terem sárga fényeit, majd a lesajnáló tekintetekről és a szégyenről mesélek. Rájövök, ezt korábban már átéltem, amikor elkéstem egy versenyről. Részletesen fel kell idéznem ezt az esetet, ami nagyon kínosan érintett. Alapos, addig végezzük a gyakorlatot, ameddig tökéletes közönnyel nem szemlélem az egy órája még kellemetlen emléket. Az elmúlt tíz évben elhessegettem magamtól annak a reggelnek a gondolatát, amikor elaludtam, és lemaradtam egy sakkversenyről. Most viszont az unalomig pörgetem a fejemben újra és újra.
A háború véget ért
Az Eye Movement Desensitization and Reprocessing (EMDR) terápia röviden szemmozgásokkal történő elérzéktelenítést és újrafeldolgozást takar. A terapeuta megkéri a pácienst, hogy idézze fel a traumatikus eseményt, közben kétoldali ingerekkel stimulálja az idegrendszerét. Azaz, ide-oda mozgatja az ujját, amit az alany a szemével követ. Ezzel felváltva kap ingert a két agyfélteke, egyszerre aktiválódik a memóriahálózat és a feldolgozórendszer. Egy-egy ingerlési sorozat után megbeszélik a felszínre került érzeteket. Ezt addig ismétlik, ameddig a visszaemlékezés már nem jelent megterhelést.
Az EMDR-t Magyarországra a Belgiumban élő dr. Havelka Judit hozta, és már tanul az első magyar terapeutanemzedék. Az EMDR-t csak második pszichoterápiás módszerként lehet elsajátítani. A kezelés közben olyan mértékű feszültséget is átélhet a páciens, amit egyedül nem képes elviselni, hiszen a terapeuta pont azokat az emlékeket próbálja előcsalogatni, amelyeket az illető el akar temetni. A szakember szerint olyan, mintha egy aknamezőn lépegetnénk. Az ártalmatlan ingerekre bármelyik pillanatban felrobbanhat egy múltbéli akna.
A módszer felfedezője, az amerikai dr. Francine Shapiro gondterhelten sétálgatott egy parkban 1989-ben, amikor arra figyelt fel, hogy megnyugtatja, ha szemével követi a falevelek mozgását. A szakember több év kutatás után dolgozta ki a kezelést. Vietnami veteránokon kísérletezett, és a látványos sikerek őt is megdöbbentették. Máig emlegetik azt a katonát, aki a harmadik ülés után könnyeit törölgetve kijelentette: „Ma a háború számomra véget ért.”
Shapiro ír egy nyolcvanéves nőről is, akit a második világháborúban megerőszakoltak, és elvesztette a szüleit. Hét évtizeddel később férje egyszer hangosra vette a tévét, ettől a nőben feltörtek az emlékek, és rémálmok kezdték gyötörni. Az EMDR terápia azonban segített neki megemészteni az ősrégi traumákat, és végre szabadnak érezte magát. Azt mondta, a múlt végre valóban múlt lett.
Struccpolitika
Ha a megrázó eseményeket nem tudjuk feldolgozni, az emlékképek váratlanul ránk törhetnek. Gyakori panasz ilyenkor az alvászavar, az ijedősség vagy az ingerlékenység. Ez a „poszttraumás stressz zavar” (PTSD). Traumatikus élmény például egy baleset vagy egy támadás, de azzá válhat szinte bármi, amikor a halál vagy súlyos sérülés veszélye áll fenn. Természetesen a lelki bántalmazás szintén súlyos sebeket üthet. „Édesapa olyan dühös volt, azt hittem, felrobban. Arca eltorzult ahogy azt kiabálta: »Szórakozik velem a kisasszony? Azt hiszi, hülyének nézhet? Na gyerünk, válaszolj! Az istenit, nyisd ki már a szád!« Szerettem volna megszólalni, de nem tudtam. Azt gondoltam, mindjárt elnyel a föld” – érzékelteti egy idézettel dr. Havelka Judit, hogy a hétköznapokban is kerülhetünk olyan szituációba, amikor veszélyérzetünk támad. Ő azt a csapást, amely a gyerek kiszolgáltatottságából ered, „kis t-s”, a tényleges életveszélyt pedig „nagy t-s traumának” nevezi. „Ha egy kétszer akkora felnőtt azt mondja, úgy váglak pofon, hogy kirepülsz az ablakon, azt a kisgyerek komoly fenyegetésként élheti meg. Az agya úgy védekezik, ahogy a katonáké, akiknek a halállal kell szembenézniük. Ezek a kis t-s traumák ugyanolyan diszfunkcionális hálózatokat hoznak létre, mint az igazi, nagy t-s traumák. Ha valami elviselhetetlen, annyira fájdalmas vagy félelmetes, akkor a gyerek egyszerűen lehasítja a tudatáról, nem éli meg. Úgy próbál tenni, mintha semmi nem történt volna – magyarázza a szakértő. – Felháborít, ha azt mondják, a gyerekek bármit elviselnek, megrázzák magukat. Valójában csak megtesznek mindent, hogy túléljék a borzalmakat. De hogy ennek mi az ára, azt látjuk a pszichiátrián.”
Káosz a könyvtárban
Normális esetben a feldarabolt emlékek később összekapcsolódnak. Ha ez elmarad, a „befagyott emlékképek” PTSD-hez vezetnek. A szakember a tünetet egy könyvtárszobához hasonlítja, ahol mindennek megvan a helye. A könyvtáros viszont nem meri kinyitni az ajtót, mert attól fél, ha bejönnek a negatív emlékek, óriási rendetlenséget okoznának. Amikor a terapeuta kétoldali ingerekkel, gyors szemmozgásokkal aktiválja a hálózatokat az agyban, a különböző területek egymással kapcsolatba léphetnek: a könyvtárajtó kinyílik, az információ bejut, és a helyére kerül. „Ez spontán megélés, egy aha-élmény. Az illető egyszer csak felismeri, hogy akkor a legjobb tudása szerint cselekedett, és többé nem kell újra elszenvednie a történteket, leszámolhat a tehetetlenséggel és a bűntudattal – mondja a pszichológus. – Egyik páciensem azzal keresett meg, hogy tömegben pánikrohamot kap. Eljutottunk odáig, hogy két és fél éves korában a strandon hagyták a szülei. A szikla árnyékában ült, félt, izzadt, és pisilnie kellett. Megkérdeztem tőle, mai fejjel mit tenne. Azt mondta, venne egy bambit, és kimenne a mosdóba. Tudatosítottam benne: felnőttként mások a lehetőségei. Már nincs veszélyben.”
Bővebben a témáról: www.emdr.hu
Forrás: Nők Lapja Psziché, 2014. július-augusztus